2016. aug 16.

Így mentem

írta: HÁZ
Így mentem

MENJEK MARADJAK videócsatorna a külföldre taszított nemzedékről

A filmművészeti újhullámos rendezők pályakezdésük elején sorra megcsinálták saját "így jöttem" filmjüket, melyben leszámolnak fiatalkorukkal. Így tett François Truffaut a Négyszáz csapásban, vagy például Szabó István az Álmodozások korában. Az így jöttem, mai néven coming of age történetek később is jellemezték a kezdő filmeseket, gondoljunk csak Török Ferenc Moszkva térjére...

Csakhát a mai magyar fiatalok sokaságáról csak így mentem sztorit lehet elmesélni: a külföldre való kivándorlás a fiatalok körében egyre nagyobb mértéket öltött az elmúlt években. A jelenségre a filmnek is reagálnia kellett. Nem véletlen, hogy a nagyjátékfilmes mércével nevetségesen alacsony költségvetésből készült VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan az utóbbi idők egyik legnagyobb sikere volt hazánkban. A film ugyanis az elvándorló generáció életét, dilemmáit mutatta be.

28-29_menjek-maradjak-3.jpg

Ám nem csak a játékfilm, hanem a dokumentumfilmesek is foglalkoznak a témával. A MENJEK/MARADJAK húsvér fiatalokat mutat be (az első epizódok közel egy időben készültek el a VAN-nal... sőt, kicsit előbb). A filmek projekt YouTube oldalán is megtekinthetők.

Mindenki otthon maradt -mondja az egyik szereplő a londoni részben. Pedig az itthon élő 20-as, 30-as generációnak úgy tűnik, hogy mindenki kiment. Saját középiskolás osztálytársaim, főiskolai csoporttársaim döntő többsége is. Kalandvágy, jobb boldogulási lehetőségek. Nagyjából ezek motiválják a kitántorgó fiatalokat. Jobban is tudnak élni a videó csatornára eddig feltöltött két film, a new york-i és a londoni epizódok alapján (a Holland részt nyár elején mutatták be, ám a YouTube-ra még nem került fel... Viszont az Indavideóra már igen). Az új, izgalmas környezetnek azonban láthatóan nagy ára van: szinte az összes fiatal gyökértelenné válik. Ahogy telnek a kint töltött évek, úgy kezdik egyre jobban megszokni a kinti életmódot, ám tökéletesen beilleszkedni mégsem tudnak. Nem lesznek igazán soha amerikaiak, vagy angolok, de már magyar gyökereiket is kezdik elveszíteni. Sem ide, sem oda nem tartoznak igazán. Örökös honvágyuk van, a legtöbben haza is jönnének, ám mégis kevesen teszik ezt meg.

Igaz barátokra kint nem találnak -mondja a Londonban élő Polák Nikoletta. Niki táncosnő. Feketére festett műkörmeivel, kihúzott szemöldökével bár első ránézésre mesterségesnek hat, ám ő tud mégis a legőszintébb, legemberibb lenni. Hangja elcsuklik miközben Randnótit szavalja... Tulajdonképpen kint egyedül vannak. Az érzést némileg tudja csak oldani az, hogy ha lehet magyar közösségbe járnak, időnként meglátogatják New York, London magyar boltjait, hogy erős paprikát, vagy pilótakekszet vegyenek.

20140616menjekmaradjaklondon.jpg

Bár tudnak annyi pénzt keresni, hogy félre is tudjanak tenni, és megízlelik a szabadságot, igazából boldogtalanok, keserűek. Ők a külföldre taszított nemzedék, akiknek menniük kellett, és már nem tudják, hogy jönnének-e haza, vagy maradnának-e kint... (A készülő Sweet home című epizód azokkal fog majd foglalkozni, akik hazaköltöztek.)

A dokumentumfilm sorozat címe azonban becsapós a menjek/maradjak dilemmából (legalábbis eddig) csak azoknak a szemszögét mutatták be, akik bár maradnának, mentek. Ám ugyanilyen izgalmas azoknak a sorsa, akik bár mennének maradtak itthon.

A MENJEK/MARADJAK persze így is sokat vállal. Olyan valós témára irányítja rá a figyelmet, amely nagyban érinti a mai fiatal generációkat. Nem is csoda, hogy a filmek gyártási költsége állami támogatás nélkül, alternatív utakat is megtalálva (pl közösségi finanszírozás) áll össze. A YouTube oldalon a (jelenleg) két megtekinthető filmen kívül több előzetes (a Holland részé is fent van már), illetve az elkészült részek közönségtalálkozóiról készült videók is megtalálhatók.

A MENJEK/MARADJAK filmek mindenkinek (itthon és külföldön; idősebbeknek és fiataloknak) segítenek megérteni egy kicsit a világunkat, a körülöttünk zajló társadalmi folyamatokat. Ez a dokumentumfilmezés lényege.

menjekmaradjak.jpg

Szólj hozzá

sorozat film videó külföld inda fiatalok dokumentumfilm indavideo kivándorlás New York YouTube London menjek/maradjak