2018. ápr 20.

Mi lesz az Együttel?

írta: HÁZ
Mi lesz az Együttel?

Lezajlottak az országgyűlési választások. Az eredmények és az elmúlt pár nap eseményeiből megpróbáljuk összerakni, hogy melyik párt mire számíthat az elkövetkezőkben. A választáson legkevesebb szavazatot elnyerő nem kamupárttal, az Együttel kezdjük.

Április 8-án végleg megpecsételődött az Együtt sorsa. A választáson összesen 37251 listás szavazatot kapott, így nem hogy az Országgyűlésbe nem sikerült bekerülnie, de az 1%-ot sem érte el. Ez a szavazatszám 0,68%-ra volt elég. Ez azt jelenti, hogy a következő években semmilyen állami támogatást nem kap a párt. Sőt! A kampányra kapott 150 milliós összeget a pártvezetésnek vissza kell fizetnie, hiszen egy nemrég hozott új törvény értelmében a pártok vezetői saját vagyonukkal felelnek ezért. (A társadalom immunrendszere valamennyire mégis működik, hiszen úgy tűnik, hogy az összeget adakozásból össze tudják gyűjteni az érintett politikusok.)

juhasz.jpg

Juhász Péter adományokat gyűjt a választás után

Az azonban kétségtelen, hogy az Együtt egyrészt erősen kényszerpályán mozgott, másrészt saját maga is szaladt a szakadék felé. Az Együtt történetéről és kampánykezdeti helyzetéről már tavaly szeptemberben írtunk. Akkor még több mozgástere volt a pártnak. Akkor ezeket a lehetőségeket láttuk:

1. Önállóan futnak neki a választásoknak abban a reményben, hogy bár az Országgyűlésbe nem fognak visszakerülni, 1%-ot talán elérnek, így kaphatnak 4 éven keresztül minimális állami támogatást. Ez lassú halál számukra.

2. Számukra erős kompromisszumok árán valamilyen formában beállnak az LMP mögé. Ez is lassú halál, bár sikerülhet egy-két politikusokat a felszínen tartani. Kérdés persze, hogy az LMP mennyire lenne nyitott egy olyan párt felé, amely anno a szakadásukat generálta?

3. Mégiscsak felmennek az MSZP listájára. Ez az utóbbi időben deklarált elveik teljes feladása lenne ugyan, de egy képviselőjük talán továbbra is a Parlamentbe kerülhetne. Viszont szintén lassú halál a párt számára.

Az első verziót választották, ám nem jött be nekik még ez sem. Azzal, hogy kijelentették, hogy az MSZP-vel nem hajlandók közös listán indulni, viszont a reménybeli partnerei közül a Pártbeszéd is hátba szúrta őket, nem igazán volt más választásuk mint az önálló lista. Ez után viszont maguk rontottak el mindent. A kampányuk nem arról szólt, hogy milyen világot kínál a párt, milyen eszmerendszer képviseletében kérnek felhatalmazást a választókról. A választókhoz tulajdonképpen semmilyen üzenetet nem küldtek. Ehelyett öngyilkos osztagként elkezdték revolverezni a többi ellenzéki erőt, és a koordináció legnagyobb élharcosaivá válni. Miközben az utolsó pillanatig senki nem reagált az önkényes visszalépéseikre. Persze a rossz nyelvek szerint a párt (főleg vidéken) olyan állapotban volt addigra már, hogy a visszalépések tulajdonképpen az indulás elöli menekülések voltak. Az országos megmérettetésnek úgy ugrottak neki, hogy alig volt rajthoz álló jelöltjük. Márpedig egy-egy választókörzetben a jelölt tudja képviselni, megjeleníteni magát a pártot is. Ha ez nincs, akkor tudható, hogy a listás szavazatok sem fognak özönleni. Mindezek mellett az Együttes politikusok folyamatosan nyomták az esélyesebb ellenzéki jelölt szöveget (praktikusan a szocialista jelöltre való átszavazást), így saját maguk nyomták át szavazóikat az MSZP-Párbeszéd irányába. Utólag már keserűen jegyzi meg Hajdu Nóra elnökségi tag, a HVG porté rovatában, hogy a koordináció nevű katyvasznak az Együtt volt a legnagyobb áldozata. Így igaz. De tettek is ezért rendesen.

Ha az adománygyűjtés ilyen ütemben halad még, akkor elképzelhető, hogy nem kell megszüntetni a pártot, de az már sosem lesz az az erő, amelyet Bajnai Gordon a Milla színpadára állva anno meghirdetett. Állami források nélkül még a pártvezetés sem tud elvárható módon működni. Ráadásul egy fontos arc, Szigetvári Viktor már bejelentette visszavonulását, így Juhász Péteren kívül alig marad valaki.   

szigetvari.jpg

Szigetvári Viktor végleg visszavonul

Ez a valaki pedig Szabó Szabolcs. Az egyetlen olyan jelölt, akinek javára Csepelen, bár csak az utolsó pillanatban, mindenki visszalépett, és be is húzta újra a körzetet. Csakhogy rajta kívül 4 éve még másik két Együttes is bekerült listáról. Bár függetlenként dolgoztak az elmúlt években, társai azért jelen voltak. Most teljesen egyedül kellene újabb négy évig működnie függetlenként úgy, hogy pártja teljesen romokban, a megszűnés határán áll. Ezt a felelősséget úgy néz ki, hogy nem kívánja vállalni. Már a múlt héten jelezte, hogy csatlakozni kíván valamelyik frakcióhoz.

szabo_szabolcs.jpg

Szabó Szabolcs még keresi a helyét az új Parlamentben

Feltehetőleg nem a Fideszben, a KDNP-ben és nem is a Jobbikban gondolkodik. Marad az MSZP, DK, LMP. A hírek szerint Szabó viszonya az őket eláruló Párbeszédhez nem éppen baráti. Ha ez igaz, akkor nehezen lehet elképzelni egy olyan helyzetet, amelyben ő és a Párbeszédes képviselők egy frakcióban ülnek. Marad tehát a DK és az LMP, ahogy erre Juhász Péter is utalt nemrég. Az Együtt még a kampány elején nagyon szerette volna, ha az Új Pólus koncepció (LMP, Együtt, Párbeszéd, Momentum összefogása) megvalósul. Ez bár nem jött össze akkor, ha a szándék valóban igaz volt, akkor azt a verziót is nehéz elképzelni, hogy Szabó Gyurcsányhoz jelentkezik. Ráadásul a DK frkacióban helyett kapott a szintén az Együttet elhagyó (eláruló) Magyar Szolidaritás Mozgalom képviseletében Székely Sándor. Blogunk tippje, hogy Szabó Szabolcs az LMP-hez fog csatlakozni, és így mégis lesz az Új Pólusból valami. Erre utalt friss Indexes interjújában Szél Bernadett is, aki ezt nyilatkozta:

az nem kérdés, hogy az LMP-nek nyitnia kell. Azt fogom javasolni, hogy a jövőben az új pólus felé nyisson a párt.

Ez mit takar pontosan?

Vannak olyan pártok, politikusok, amelyek az LMP-hez hasonlóan azt képviselik, hogy nem azért politizálunk, hogy Orbán csapdájában vergődjünk, vagy hogy Gyurcsány Ferenc számára visszalépegessünk. Itt van elvi szinten hasonlóság.

Nevesíti, melyik pártokra gondol?

A Momentum, a Kétfarkú Kutya Párt és az Együtt egyes politikusai tartoznak jelenleg ebbe a körbe. 

Az Együttből mint mozgalomból, mint pártból tehát semmi nem maradt Szabó Szabolcs országgyűlési képviselőn kívül. Legjobb esélyük, ha csatlakoznak az LMP által létrehozni kívánt, középen álló szervezetekből formálódó Új Pólushoz. 

 

Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!

Szólj hozzá

választás MSZP LMP DK Szél Bernadett Párbeszéd Új Pólus Együtt Szigetvári Viktor Juhész Péter