2018. aug 14.

Nyugodtan tanulj külföldön fiatal! nem szólunk meg

írta: HÁZ
Nyugodtan tanulj külföldön fiatal! nem szólunk meg

Szerző: nemisvagyokhülyegyerek

Azt nem tudom, hogy újabb elvándorlási hullám kezdődik-e a fiatalok körében, de ha kezdődik úgy nyugodtan. A lényeg, hogy megmaradjon a kapcsolat, jöjjenek rendszeresen haza. Töltsék itt a szabadidejüket. Csöpögjön le a másképp gondolkodás, abból maradjon valami itt is, és akkor szép lassan megváltozik majd minden. 

Mi magyarok amúgy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell feltétlenül Amerikába, Németországba, Angliába mennünk. Megmaradhatunk magyarnak Szlovákiában, Szerbiában, Romániában is. Sőt Ukrajnában is. Mondhatnám azt, hogy az a fiatal aki nagy magyar akar lenni az ténylegesen maradjon itt, ezekben az országokban. Nem arról van szó, hogy lenézném őket. Ellenkezőleg! Igazán ezzel lehetne hatalmasat tenni a magyar közösségekért, azok megmaradásáért, és közben bojkottálni a hazai belpolitikát. Mindegyik felsorolt országban van magyar nyelvű felsőoktatás, ha oda megyünk akkor megnő az igény a szakokra, azokat nehezebb lesz megszüntetni. A nagyobb igény miatt pedig még elismertebbek lesznek. Ráadásul tényleg  bárki elmehet Kolozsvárra, Komáromba, Szabadkára (Erdélyben több helyre is). Így is lehetne harcolni a határon túli felsőoktatás megmaradásáért. Kolozsváron vannak szakok már 70 ezer Ft/félévért is. Akkor pedig még nem beszéltem, hogy Uniós állampolgárként akár ingyenesen is tanulhatunk. Ha pedig ott vagyunk láthatjuk, hogy Tőkés sem akkora nagy úr mint ahogy innen látszik. Sok kell még  a Fidesznek, hogy ezeket a magyar közösségeket felvásárolja. Az, hogy mennyien szavaztak levélben a Fideszre, az ne zavarjon senkit. A többség azért nem szavazott, mert úgy gondolta nem az ő dolga, neki helyben kell politikát csinálnia. Szóval nyugalom, az ellenzéki érzelmű fiatalok menjetek tanulni Váradra, Kolozsvárra, Révkomáromba. Jó hely az kevesebb a fideszes mint azt a hazai média és ellenzék, élükön Gyurcsánnyal, sugallja.
Elveszett a HírTV! Pontosabban visszavette a Fidesz, mivel, ahogy Szalai Szabolcs fogalmazott most már
Orbán Viktor mellett így Simicska Lajosról is elmondható: egy geci.
A média és facebook kb. olyan depresszióban van mint az újabb 2/3-ot eredményező választások után. 

Szeretném, ha néhány év múlva nem az Amerikai Népszavára tekintenének a magyar sajtó utolsó mentsváraként, hanem a felvidéki Újszót, a kolozsvári Főtért és a többi, környező sajtó lenne, ami a szomszédból és nem Amerikából súgna az itthon maradottaknak, hogy mi is zajlik a közmédián túl a nagyvilágban, és e szűk kishazában.

uj_szo.jpg

 

Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!

Szólj hozzá

média oktatás sajtó felsőoktatás