2017. okt 09.

Diákhitel bukta

írta: HÁZ
Diákhitel bukta

Szerző: gazt-evő

A minap szembejön velem a cikk, miszerint: „Elengedik a diákhitel-tartozást a nagycsaládosoknak”. Mindazok mellett, hogy szinte füstöl az ujjam a billentyűzeten, elkezd motoszkálni bennem egy érzés: te nem vagy a kiválasztottak között. Hmmm….és tényleg nem.

diakhitel.jpg

Csak hogy érthető legyen, összefoglalom mi mindent nem kaptam ettől az államtól. Dübörgött a szocpol, az ismerőseink egy része oltár elé cipelte a párját, mert meggyőzte róla az állam, hogy ennél jobban nem járhat. Össze kell házasodni, gyereket kell szülni és családi fészket kell alkotni. Mi épp friss jegyesekként meginogtunk, de végül vártunk egy évet a házassággal. Kinéztünk egy kis házat, ami félig volt megépítve.

Szocpol? Hát persze!

Az egy dolog, hogy a bankok még a bugyi méretedről is igazolást kérnek 2 példányban, eredeti pecséttel közjegyző által hitelesítve, és az meg egy másik, hogy te vagy az utolsó, szánalmas, hitelért kuncsorgó a havi 500.000 bevételed mellett is, na de hogy hetek és hónapok telnek el azelőtt, hogy kimondják: nem vagy jogosult?! Az ok?  Mondom: a félkész házunk eredeti építési engedélye 2008 előtti, mi pedig csak TOVÁBBépítési engedélyt kaptunk…és az nem jó. Hát ez az ok. Közben várandóságom alatt kitalálja valaki, hogy változtassanak a jogosultságon és mivel nem tartozom a kiválasztottak szerencsés halmazába, 10 nap híján elesek a gyed-től.

Marad a 25.000 forintos gyes.

De legalább az első házasok adókedvezményét sem tudjuk igényelni, mert ott meg később kellett volna egybe kelni. Építkezés után jön az ÁFA-visszatérítés. Gyorsan számolunk, nézzük a dátumokat. Nem, az sem jó, nem igényelhetünk vissza semmit. Már pusmognak a CSOK-ról. Keresztbe-kasul böngésszük a feltételeket, újra kis csóró hülyéknek érezzük magunkat a bankban, és sorban nevetnek ki az ügyintézők. Nem, nem jogosultak. Most meg ez a diákhitel. Van két gyermekünk, akik nem az épp aktuális kormány hektikus, szaporodásra buzdító kampányának részei. Nem megbántva ezzel a „szocpol-, és csokgyerekeket”, mert ha tehettem volna én is a kiválasztottak közé szültem volna. Szóval nem kapok diákhitel felezést, mert már van 2 gyermekem, és az nem jó. Hacsak nem szülök egy harmadikat. Hát nem szülök… Nem.

És nem válok, nem házasodok, nem építkezem – ó nem, soha többet – nem egyesülök, nem vállalkozom és egyáltalán semmit.

Na jó, talán kimegyek a meccsre az új stadionba a gyerekekkel. Ki tudja!? Lehet, hogy a „Naccsaládosoknak” jár majd a bérlet. Befejeztem. Hol van az esélyegyenlőség? Tény, hogy nem a pénz miatt vállaltunk gyereket és kezdtük el kikaparni a saját gesztenyénket, de az is tény, hogy milliókat spórolhat az, aki akkor születik, vagy szül, házasodik, amikor a kormány szeretné. Mi pedig? Sem szocpol, sem első házasok kedvezménye, sem ingyen bölcsi, sem ÁFA-visszatérítés, sem CSOK, sem diákhitel felezés. Itt jönne, hogy mit kaptam…csak sajnos nem jut eszembe semmi.

 

Ne maradj le semmiről! Köved blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!
Szólj hozzá

gyerek kormány bank hitel építkezés szocpol diákhitel CSOK