Furcsaságok a Momentum jelöltjei körül
Bemutatta mind a 106 körzetben induló jelöltjét a Momentum. Az országos sajtó egyből fel is kapott egy-két érdekesnek tűnő nevet és körzetet. Fekete-Győr András Budapest belvárosban indul, de jelölt lesz Ács nemrég még Fidesz tag polgármestere, Göncz Árpád unokája, netadós tüntetésszervező stb.
A Momentumra nagyon ráfért már egy kis erőmutatás, hiszen, amióta végigvitték a sikeres NOlimpiás kampányukat, lejtmenetben vannak. Meghatározó vezetőik vonultak háttérbe az elmúlt időszakban, nyári táborukról csak egy botrány miatt hallottunk, az októberben bemutatott programjuk gyakorlatilag visszhangtalan maradt, és nem tudtak elmozdulni az 1-3%-os országos támogatottságtól, ami a Parlamentbe való bejutáshoz édeskevés.
A Momentumot szorítja az idő
A jelöltek viszont arcot adhatnak helyben is a pártnak. Csakhogy a fent már említett pár ismertebb személyen túl a jelöltek többsége teljesen ismeretlen. Ez persze nem jelentene még bajt, hiszen egy újonnan alakult szervezetnél ez természetes. Csakhogy információink szerint a bejelentett jelöltek közül nem mindenki örül a lista nyilvánosságra hozatalának: sokan ugyanis még bizonytalanok, vagy egyszerűen nem is tudtak arról, hogy jelöltek lesznek. Az Egri Ügyek szerint a Momentum egri jelöltje csak a szocialistáktól tudta meg, hogy bejelentették a nevét. Blogunk információja szerint Vas megyébe egyik körzetében a bejelentett jelölt még nem döntött az indulásról.
Más megyékből azt hallani, hogy az ottani választókörzetekbe kiosztott jelöltnek helyi kötődései alig vannak, ha létezik egyáltalán bármilyen kötődésük. Beszéltünk jelölttel, aki maga ismerte be, hogy ismeretlen terepen kívánják bevetni. Sokaknak tehát előbb térképet kell vásárolni, hogy eltaláljanak oda, ahol majd indulniuk kell.
Van ahol persze megvan a kellő beágyazottság, ám a jelölt érdekes irányváltásokkal jutott el a Momentumig: a baranyai 2-es körzetben indulni kívánó Körömi Attila a Fidesz országgyűlési és önkormányzati képviselője volt korábban. Ennél még furcsább kanyar a politikus életében, hogy a Jobbik pécsi alapító tagja is volt már.
A 106 név bejelentése megtörtént, azonban a küszöb megugrásához a zömében ismeretlen, tájékozatlan jelölteknél többre lesz szüksége a neoliberális pártnak.
Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!