2017. dec 11.

Tovább zakatol a baloldal bohócvonata

írta: HÁZ
Tovább zakatol a baloldal bohócvonata

Azért vagyunk bajban, mert mi sem nagyon tudjuk követni már az eseményeket, pedig eskü alatt valljuk, hogy próbálkozunk!

Szóval alig telt el pár nap azóta, hogy az MSZP bejelentette, hogy Kunhalmi Ágnes lesz a párt arca. Még ki sem tudtuk rendesen nevetni magunkat, idő közben már ejtették is, és lecserélték őt Karácsony Gergelyre, akiről Molnár Gyula szoci elnök azt hiszi, hogy az Együtt elnöke, pedig nem, hanem a szintén mérhetetlen Párbeszédé.

Az Együtt (amelynek Karácsony nem az elnöke ugyan, de már az volt Bajnai Gordon, Szigetvári Viktor és most Juhász Péter) erre fel megszakította a Párbeszéddel a szövetségüket, amelyet nemrég kötetek meg azt után, hogy 4 évvel ezelőtt szakítottak. Szóval ez a mostani szakítás nem a négy évvel ezelőtti, hanem a mostani.

37b.jpg

Helyzetkép a baloldalról (Figyelem, a fotó bár valóban nagyban emlékeztet a valóságra, csak illusztráció!)

 

Eddig lehet még követni? Mert most jön a neheze még.

Szóval: az Együtt, amely felbontotta a Párbeszéddel a szövetséget, mert az MSZP-be exportálták a miniszterelnök-jelöltjüket, Karácsonyt, még karácsonyig (ez most az ünnepet jelenti nem a Gergőt) meg kíván állapodni a többi ellenzéki párttal (így a Párbeszéddel és az MSZP-vel is) arról, hogy hogyan váltsák le együtt a jelenlegi kormányt. Ám az eltökélt megállapodásmániájuk mellett azért a jelek szerint ők tettek nyilvánossá egy hanganyagot, mely szerint Karácsony Gergely (ugye most már Párbeszéd és MSZP miniszterelnök-jelölt) azon morfondírozik, hogy mi a faszért hagyta magát rábeszélni a miniszterelnök-jelöltségre.

Mindeközben az Együtt alapító, majd onnan évekkel ezelőtt kiszakadó Szolidaritás mozgalom megállapodott a DK-val arról, hogy jövőre az ő hátukon jutnak be a Parlamentbe. 

Sokáig bizonytalan volt, hogy a össze(-vissza)fogás képes lesz-e alulmúlni mindazt, amit 2014-ben csináltak, de már most eljutottak odáig, pedig még csak el sem kezdődött a hivatalos kampány.

Jelenleg tehát úgy állunk, hogy az MSZP nem képes saját miniszterelnök-jelöltet állítani, így kénytelenek egy 0%-os pártét átemelni. Az Együtt újra pofára esett, de még mindig azt gondolja, hogy diktálhat bármit is. A DK meg szépen gyűjti a hozzá hasonlóan kínos szövetségeseket.

Míg a fenti pártok tovább döcögnek a bohócvonaton az LMP igazolva láthatja, hogy mindebből kimaradt és inkább azzal törődik ami a dolga: építi magát. Így szép csendesen utolérte, lassan lehagyja az MSZP-t a támogatottságban.

 

Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!

Szólj hozzá

MSZP LMP DK Párbeszéd Karácsony Gergely Együtt