2018. jún 21.

Home lesz

írta: HÁZ
Home lesz

 

Szerző: Horváth Zoltán

Több száz, talán ezer éves problémát oldott meg a héten a Fidesz-Jobbik szövetség: felszámolta a hajléktalanságot. Amire soha eddig, semmilyen társadalom nem volt képes, ez most megoldódott, hiszen a jelzett pártok által megszavazott alaptörvény módosítás szerint ugyanis Magyarországon a módosítás óta megszűnt az életvitelszerű közterületen tartózkodás. Kész, ennyi, megoldódott. Erre garancia a gránitszilárdsággal rendelkező  alaptörvény. Ennél nagyobb biztosíték nincs is. Utcán élő emberek ezrei lélegezhetnek fel, hogy az ő problémájukat is megoldották.

homeless.jpg

Az üggyel kapcsolatban két nyugtalanító momentum azért mégis motoszkál az ember fejében.

1. A Jobbik viselkedése

A Jobbikot gyakorlatilag az állami szervek csődhelyzetbe juttatták. A Fidesz lejárató propagandájából egy ideje már a Jobbik kap a legtöbbet. Toroczky László kiszakadását a kormányközeli média karolta fel. Ráadásul a Jobbik a legutóbbi alaptörvény módosítás javaslatkor mert bátran beinteni a Fidesznek. Mi történt akkor most, amikor az éppen szakadó szervezetben centiken múlott, hogy a baloldal felé is gesztusokat tevő néppárti irány maradjon? Miért voltak hajlandók besegíteni a Fidesznek? Mit kaptak cserébe? A honlapjukon olvasható közlemény meglehetősen kevés érdemi, illetve a politikai logika szerint nem túl hihető választ ad erre. 

a hajléktalan sorsú emberek is a közterületeken fognak maradni lakhatási gondjaik megoldásáig. A közigazgatási bíróságok kapcsán egy keretrendszert határoz meg, amelynek konkrét szabályozása el sem kezdődött.

A javaslatot ellenző közösségeket megnyugtatjuk, hogy a ma elfogadott jogszabály ebben a formában életszerűtlen, alkalmazása kivitelezhetetlen, tehát károkat sem fog okozni.

-írják. Akkor pedig mi értelme volt annak, hogy egy ellenzéki párt megszavazza azt? Nem túl hihető, hogy hátsó érdek nélkül megszavaznak valamit csak azért, mert szerintük az úgy sem árt senkinek, mert nem lehet betartatni. Inkább ez tűnik életszerűtlennek.

2. A püspök véleménye

A hajléktanság kriminalizálása ellen többen szót emeltek. Azt hagyjuk is, hogy baloldali pártok mit tettek ez ügyben, amikor az MSZP (legalábbis a zuglói szervezet egészen biztosan) szerint is jó ez az irány. Szóval még a baloldali gondolkozók sem várják el már a baloldal legnagyobb szervezetétől, hogy érdemben fellépjen az ügyben. A kormányt persze nem is nagyon érdekelnék a "sorosista" szervezetek sipákolásai. Az azonban már jobban fájhat, ha a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate (társadalmi kérdésekkel foglalkozó) Bizottsága elnöke, Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök elemeli fel a szavát. A Magyar Kurír katolikus hírportálon megjelent írása a hajléktalan emberek valós problémáira hívja fel a figyelmet az alaptörvény módosítás kapcsán, az ő védelmükben:

Az Egyház és a társadalom kincsei a szegények. A testvéreink ők is. „Egy társadalom emberiességnek legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével” (XVI. Benedek pápa). Amit megteszünk eggyel a legkisebbek közül, azt Jézussal is tesszük, amit meg nem teszünk meg, azt Vele nem tesszük meg (Mt 25,40.45).

Motoszkál tehát az emberben az a nyugtalanító gondolta, hogy lehet, hogy mégsem sikerült megoldani ezzel a döntéssel a hajléktanaság problémáját (ha már ezt mondja egy katolikus elöljáró, és még az alaptörvényt megszavazó egyik párt is)?

De oszlassuk el ezeket a kételyeket a fejünkben, és higgyünk abban, hogy az alaptörvény módosítás valóban felszámolja a hajléktalanságot! Talán a tervezett következő törvényátalakítás már a nagyobb gazdasági hatékonyság érdekében bevezeti a közveszélyes munkakerülést is, hogy a munkanélküliség problémája is megoldódjon! 

Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!

Szólj hozzá

hajléktalanság alaptörvény Jobbik Fidesz