2017. sze 13.

Újra lendületben az LMP

írta: HÁZ
Újra lendületben az LMP

Demeter Mártával bővült az LMP frakció, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölté vált, hamarosan választási megállapodást kötnek az Új Kezdet párttal, és Ron Werber személyében egy rutinos kampánygurut is leigazoltak: erősen kezdte az őszt az LMP

A Lehet Más a Politika az utóbbi években kicsit befagyott. Schiffer András távozását viszont túlélte a párt, nem tűnt el a süllyesztőben. Sőt! Bár felfelé mozdulni nem sikerült, de az 5%-os parlamenti küszöböt folyamatosan tudta tartani. Az elmúlt években Szél Bernadett női társelnök egyre ismertebb és népszerűbb lett. Karakán kiállása a kormánnyal szemben, a baloldali szavazók szimpátiáját is kivívta. A Schiffer Andrást váltó Hadházy Ákos folyamatos korrupció infoival szintén az országos politika meghatározó szereplőjévé vált. Közben megjelentek új arcok is: Ungár Péter elnökségi tag folyamatosan jelen van a médiában, és korosztálya egyik legtehetségesebb politikusának tűnik, ragyogó stratégiai érzékkel, óriási kapcsolati tőkével.

A fentiek ellenére azonban nem tűnt úgy eddig, hogy a zöld párt az 5%-os kispártiságot meg tudná haladni. Az elmúlt hetekben viszont több minden is változott. Nézzük ezeket sorra:

 

1. 5%

Az LMP története során mindig nyáron bizonyult a leggyengébbnek, ami a közvélemény-kutatásokat illeti. Mért támogatottságuk rendszeresen lecsökkent az uborkaszezonban. Ezzel szemben most úgy tudtak ráfordulni az őszre, hogy a bejutáshoz szükséges százalék nem változott náluk. Ez az LMP számára azért is biztató, mert 2009-ben egy százalék alatt volt még csupán az akkor alakult párt, 2013-ban pedig támogatottságuk kicsivel 1% fölött volt. Ehhez képest 2010-ben 7,5%-kal, 2014-ben 5,5%-kal jutottak a Parlamentbet. A mostani támogatottság, legalábbis az eddigi tapasztalatok szerint, egy választási kampányban tovább nőhet. Lényegében egy évvel az országgyűlési választás előtt még sosem volt ennyire erős a párt.

 d_kos20170115005.jpg

2. Új Kezdet

A mind a Fideszt, mind az MSZP-t (és társutasait), mind a Jobbikot elutasító LMP magányos, bezárkózó sündisznónak látszott sokak számára. Helyes kongresszusi határozatuk, amely kizárja a jelenlegi parlamenti pártokkal való együttműködést gyakorlatilag azt a képet láttatta, hogy senkivel nem hajlandó megállapodni. 

Holott ez közel sem volt így. Az első választás, amin az LMP elindult, a 2009-es Európa Parlamenti választás volt, ahol a Humanista Párttal közös listát állítottak. A 2014-es önkormányzati választások során a Negyedik Köztársaság (4K!) párt volt szoros szövetségesük Budapesten és az ország több városában.

Az Új Kezdettel való összefogás mégis új lehetőséget jelent az LMP-nek. Egyrészt mert országgyűlési választáson még nem indultak más párttal szövetségben, így meg tudják mutatni, hogy nyitottak az új kezdeményezések felé. Másrészt az Új Kezdet jobbközép pártnak sorolja be magát, így a polgári konzervatív szavazóknak is kinyújtják a kezüket. Harmadrészt az Új Kezdetet elsősorban kistelepülési polgármesterek alapították, támogatják. Ezzel nőhet az LMP vidéki bázisa, másrészt hiteles településvezetők is elindulhatnak több körzetben, mint például Gémesi György, az Új Kezdet elnöke, Gödöllő polgármestere. Negyedrészt maga Gémesi személyével is nyerhet az LMP. Gémesi ugyanis nem csupán egy Gödöllőn hosszú évek óta elfogadott, kedvelt politikus, de a szintén általa elnökölt Magyar Önkormányzatok Szövetsége még nagyobb potenciált rejthet, mint az Új Kezdet. A pártba ugyanis nem minden, függetlenségét védő kistelepülési polgármester lépett be, aki Gémesihez köthető, de az önkormányzati szövetségen keresztül széles az a kapcsolati rendszer, amelyre a gödöllői polgármesternek ráhatása lehet.

 6fd4f17a8513675905538d65ab34da9d.jpeg

Gémesi György az Új Kezdet elnöke

 

3. Bővül a frakció

Szeptember elsején jelentette be Demeter Márta az Index.hu-nak adott interjújában, hogy beül az LMP frakciójába és ezentúl a zöldeket segíti. A lépés több tekintetben is jól jött a pártnak. A Parlamentben az LMP-nek van a legkisebb frakciója. Az eddigi öt fő mellé egy plusz ember is óriási segítség mind megszólalási lehetőségek, mind bizottsági helyek tekintetében, nem mellesleg anyagilag, hiszen a frakció költségvetése is bővülni fog.

Demeter Márta év elején lépett ki az MSZP-ből. Tettét azzal indokolta, hogy a szocialisták nem érdekeltek a Fidesz leváltásában. Az LMP-hez való csatlakozásával viszont azt jelzi, hogy véleménye szerint van egy párt, aki viszont mindent megtesz a kormányváltás érdekében, és ez az LMP. A csatlakozással a zöldek így nyitnak a korábbi (vagy akár a jelenlegi) baloldali szavazók felé: lám itt egy hiteles párt, akihez az MSZP-ben csalódott politikus is csatlakozik.

Demeter Márta személye is fontos lehet. Bulváros megközelítés, ám kétségtelenül igaz, hogy a képviselőnő rendkívül dekoratív, és nem egyszer választották a Parlament legjobb nőjének. Ennél jóval fontosabb, hogy amióta független lett szinte megtáltosodott: nagyon sokat szerepelt a médiában, sorra jöttek elő a szakpolitikai, korrupcióellenes kezdeményezései, ami hasznos lehet most az LMP-nek is.

És ha már szakpolitika: Demeter Márta szakterülete, a biztonságpolitika, rendvédelem, honvédelem eddig fehér folt volt a Lehet Más a Politikában. Nyilván nem véletlenül, hiszen a párt nem csupán környezetvédő, hanem pacifista gyökerekkel is rendelkezik, illetve az eddigi öt fős frakció képtelen volt lefedni minden szakpolitikai területet. Márpedig a Demeter Mártához tartozó kérdések egy növekedni, majd kormányozni kívánó párt számára rendkívül fontosak lehetnek.

A politikusnő csatlakozása további optikai előnyökkel is jár. Egyrészt az LMP frakciója az általuk alkalmazott nemi kvóta miatt eddig is a legjobb arányt mutatta a hölgyek tekintetében: 3 férfi képviselőre 2 hölgy is jutott, ám most három-három az arány. Magyarország történetében sosem volt olyan, hogy egy frakcióban ugyanannyi a nő mint a férfi. Ez komoly jelzés a női szavazók felé: itt egy párt, amely komolyan veszi őket.

A másik optikai előny, hogy az előző ciklushoz képest most nem úgy fordul rá egy országgyűlési választásra az LMP, hogy szakad, kiválnak belőle tagok, hanem, hogy bővülni képes. A 2010-es Parlamentbejutáskor az LMP frakciója 16 fős volt. Ebből elég hamar kivált Ivády Gábor, majd 2012 év elején szakadt a párt, megalakult a Párbeszéd Magyarországért és vitt 8 országgyűlési képviselőt is. Ezzel az LMP frakciója egy rövid időre meg is szűnt. A 2014-es kampány elején ráadásul még Vágó Gábor is jelezte, hogy a ciklus végéig (pár hónapig) marad ugyan a frakcióban, de a pártból kilép. Mindezek ellenére volt óriási dolog, hogy a párt 2014-ben is megőrizte országgyűlési jelenlétét. Ehhez képest jelent nagy előnyt, hogy a ciklus alatt nem csökkent a frakció lépszáma (Schiffer András ugyan távozott, de a pártból nem lépett ki, illetve listán megszerzett helyét betöltötte Hadházy Ákos), sőt Demeter csatlakozásával még nőttek is.  

12521.jpg

 Demeter Márta is az LMP-ben folytatja

4. #feeltheBerni

Az előző két országgyűlési választáson az LMP nem nevezett meg miniszterelnök-jelöltet. Egy 5-6%-os támogatottságú párt részéről nyilván csak gesztusértékű lépés lett volna, de a zöldek hangsúlyozták, hogy ellenzéki szerepkörben kívánnának dolgozni. Most először viszont megjelölték miniszterelnök-jelöltjüket Szél Bernadett személyében. A lépés jelzi, hogy készek a kormányzati szerepre már, de nyilván megjelenési felületet is jelent. Ez látszik is: Szél sorra adja az interjúkat, amelyekben egy leendő LMP kormány intézkedéseiről beszél. Az pedig, hogy a pártot tényleg komolyan vegyék a választók kell egy olyan országos társadalmi koncepció, amelyért érdemes rájuk szavazni. Szél Bernadett most ezt vázolja a bérhelyzet rendezésével, az ország önálló gazdasági megerősítésével, a társadalmi feszültségek megoldásával stb.

Szintén sokat jelent, hogy a megnevezett jelölt hölgy, amely Demeter Márta igazolásához hasonlóan jelzés a női szavazók felé.

21231918_1364848500294755_7591411724468358446_n.png

 

5. Démonizált kampányguru

Ami mindenkit meglepett, Ron Werber leigazolása. Az MSZP-t 2002-ben kormányra segítő kampányszakértő a tavaszi és nyári hírek szerint még az MSZP-vel és a DK-val tárgyalt, igaz, hogy korábban már tett olyan nyilatkozatokat mely szerint a szocialisták nem érdekeltek a Fidesz leváltásában (lásd. Demeter Márta).

Ron Werbert a jobboldal valósággal démonizálta korábban, mint a negatív kampányok mesterét. Ez elvileg sokakat taszíthat, ám az LMP fiatalabb szavazótábora nagyrészt azt sem tudja, hogy kiről van szó, másrészt a baloldali szavazókat kifejezetten vonzhatja a személye, így nem csupán egy tapasztalt, nagy szakértelemmel rendelkező kampányfőnököt kaphat a párt (valljuk be Ron Werbernél nagyobb nevet nem tudtak volna semmilyen cilinderből előhúzni), de a szocialista szavazók felé egy újabb gesztus.

nbb_20041210_3264_fit_1200x10000.JPG

Ron Werber

Ha az LMP ügyesen forgatja a kártyákat, akkor az ősszel növekedésnek indulhatnak. Láthatóan a patikamérlegen kiegyensúlyozott távolsággal felhagynak és elindulnak a régi baloldali szavazókért folytatott harcban. A Botka-féle szerencsétlenkedést, az MSZP és a DK egymásnak feszülését, a szocialisták belső harcait elnézve ebben sikeresek is lehetnek. Egy megindult népszerűségnövekedés pedig újabb és újabb szavazókat is vonzhat, ami egy középpárti LMP-re is esélyt adhat.

Szólj hozzá

politika közélet Jobbik MSZP Schiffer András LMP Fidesz Lehet Más a Politika Szél Bernadett PM Demeter Márta Új Kezdet Gémesi György