2017. sze 29.

Lakótelepi tolerancia

írta: HÁZ
Lakótelepi tolerancia

Szerző: Gazt-evő

Általában az ember sokáig gondolkodik azon, hogy vegyen e lakást, béreljen e, esetleg családi házat? Aztán jön valaki, vagy egy új élethelyzet, ami pontot tesz a kérdőjel helyére. Várjuk, vásárolunk, beköltözünk. Kedvesek vagyunk a szomszédokkal, élvezzük a kis fészket. És eljön az első buli ideje. Hmm hát persze, hogy legalább egy átkopog. Jó, jogos, felébredt a gyerek. Rendben. Zene halkabb kedv langyosabb. A buli már nem olyan. Aztán jön egy péntek este megint, mit csináljak, mit csináljak?

20140219lakotelep-tarsashaz-panelhaz-ugy-feljelentenek.jpg

Mondjuk legyen egy fondü est. Már el is felejtettem a szomszéd gyerekét, meg a mindenféle kopogtatásokat. Finom a sajt, jó a bor, és újra...megszólal a csengő. Megint felkelt a gyerek. Nézünk egymásra, zene lehalkít, mindenki a sajtot tunkolja. Aztán felállunk és elmegyünk otthonról. Többet nem kísérleteztem. Hisz a gyerek megérzi a jókedvet, ez nem lehet tréfa dolog. Felkel és elrontja a bulit. Sajnos ez van, kompromisszum (de utálom ezt a szót) ha akarsz egy saját kis zugot. Mert más is akar. Mindenki akar. Csak valaki jobban akarja mint a másik. És ezért csenget és kopogtat. Mert zavarja. Kíváncsi voltam, hogy csak mi vagyunk ilyen elviselhetetlenek, vagy azok, akik befurakodnak hívatlanul az esténkbe. Elkezdtem hallgatózni. Reggel, délelőtt, éjszaka...semmi. És egyik napról a másikra jött. Úgy robogott be az életembe az alsó, felső és szomszédos élettárs. Ma már ismerem mindegyikőjük napirendjét, tudom, mikor alszik a gyerek, ki mikor porszívóz, mit főz. Igen, még az időjárást is ismerem már az ágyból, mondjuk ennek azért van jó oldala is, ha már így belegondolok. Ez kiküszöbölhető? Elkerülhető? Vagy mondogatod magadban, hogy mindjárt elfogy a hús és leteszi a klopfolót, bízva abban, hogy nem áll neki egyből a krumplipüré turmixolásának is? Mi a helyes magatartás? Szuper, hogy megtanulunk szülő-gyermek viszonyban felnőni (aki szerencsés) megtanuljuk aztán, hogy jelentkezni kell az iskolapadban, ha akarsz valamit. Utána elkezded a párkapcsolati okosodás, hogy mikor hogy is kell viselkedni. Rendezvények, családi összejövetelek, parkolóellenőr szituációk, vizsgák, esküvők, étterem....megtanulod. Tudod, hogy ha nem is teszed, de így kéne viselkedni. Azt miért nem tanítják sehol, hogy valamikor muszáj lesz megosztanod hangosabb életed egy részét másokkal is. Emlékszem még vidékre, ahol felnőttem, a hátam közepére nem kívántam a szomszédom. Ma már szeretem. Karácsonyra meglepem valamivel és ez őszinte. Viszonozza, pedig tudja, hogy nagyon utáltam. Vajon mindannyian így vagyunk ezzel? Bárki hozzá ér az életterünk széléhez a sajátjával és pipulunk? Húzogatjuk magunkat, mint amikor nem akarjuk hogy a sapkát a fejünkbe húzza anya. Pedig amióta Nelli nénihez bekopogtatok és látom, hogy jön felém, hogy megöleljen már nem is olyan szörnyű, hogy az életterem része volt. Van. Lesz.

 

Szólj hozzá

blog élet gyerek buli tolerancia napló magánélet kompromisszum lakótelep szokások