2017. okt 30.

Melyik párt lesz az ellenzék árulója?

írta: HÁZ
Melyik párt lesz az ellenzék árulója?

Szerző: Németh Ákos

Végre megkapjuk az egyértelmű választ erre a kérdésre. Mivel a Fidesz sem tökéletes, kis hiba csúszott a választási törvénybe, mert ha egy jelölt visszalép, akkor is megkapja a jelölő szervezet az érte járó támogatást. Miért probléma ez a Fidesznek? Azért mert a pártok (remélhetőleg) állami támogatásból működnek, ezért nekik nagyon fontos, hogy ezt a pénzt meg is kapják. A kormánynak a legnagyobb félelme, hogy az ellenzéki pártok valamilyen módon együttműködnek. Mondjuk a komoly pártok jelöltjei mind visszalépnek és csak egy marad közülük. Ebben az esetben a Fidesz, több helyen egyéni mandátumot veszthet. Ezért most módosítani szeretnék a törvényt, hogy ha egy jelölt visszalép, akkor a jelölő szervezet ne kaphassa meg a támogatást. Ez hatalmas érvágás lenne a pártoknak és jó eséllyel ellehetetlenítené az együttműködést. De van egy kis baj! A választási törvény kétharmados, ami jelenleg nincs meg a Fidesznek, ezért szüksége van valamelyik ellenzéki párt támogatására. Nyilván ezért csomagolták be a kamupártok elleni törvénybe, hogy így kommunikálhasson majd az a párt, aki ezt megszavazza, ezzel megfosztja az ellenzéket az együttműködés lehetőségétől, ami biztosítja a Fidesz választási győzelmét. Szóval hölgyeim és uraim, elő a popcornokat, mert ebben a nyomorúságos komédiában - amit politikának nevezünk - mindjárt az a rész jön, amikor kiderül, ki volt végig az áruló.

partok_600x1.jpg

 

Ne maradj le semmiről! Köved blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!

Szólj hozzá

politika közélet választás pártok