A Fidesz már a HÖOK-ban van?
Szerző: nemisvagyokhülyegyerek
Évek óta tudjuk és nem értjük, azt amit sokan hangoztatnak, miszerint az ELTE bölcsész kara a Jobbik melegágya. Nem értjük a támadást, mert pont az ELTE az az egyetem amit a kormány eddig mindig békén hagyott. Nem értjük, mert feltételezzük, hogy a doktoranduszok és oktatók értelmesek, belőlük hiányzik mind az egyszerű válaszokat adó zsigeriség. Feltételezzük, hogy a tudományos megalapozottság fontos számukra. Nem értjük, hogy engednek át hiányos vagy éppen alternatív történelem ismeretekkel hallgatókat a záróvizsgán. Mindenesetre tény, hogy egyre több áltudományos történelem író vesz körbe minket, erősíti predesztináltság érzetünket, miszerint mi vagyunk a kiválasztott nép akiket a nagyvilág el akar nyomni. Amivel a legnagyobb baj, hogy részben ennek köszönhetjük Trianont is. Nem csak ennek, sok ok volt ott de, hogy a felsőbbrendűség tudatunk közrejátszott, az bizony hétszentség.
Ebbe az európainak és civilnek, még nem átpolitizáltnak tűnő kezdeményezésbe szállt be most a HÖOK. Az a HÖOK aki az ország összes hallgatóját képviseli, és akit mindig mindenki minden oldalról bánt (hol jogosan, hol nem annyira). Az biztos, hogy sokuk ha végre befejezte a hallgatói pályafutását többnyire az államigazgatásban helyezkedik el akárcsak egy jó Fidelitaszos, de ezért nem kell őket pártkatonaként beállítani. Nagyon jó kezdeményezéseik voltak, nagyon jó harcokat vívtak, csak ők is személyi gondokkal küzdenek mint minden szervezet ebben az országban. Amúgy nincs bajom a kisebbség védelemmel, de a közleményükben Kárpát-medencéről beszélnek, és ilyenkor feláll a hátamon a szőr, hogy mi lesz a következő. Összességében nagyon jó, hogy cselekedni akarnak, mert aktivizálják a fiatalokat a politika terén.Tudatosítják velük, hogy a politika a mindennapok része.
Persze csak reménykedni tudok, hogy országhatárokon belül fogják az aláírásokat gyűjteni. És nagyon remélem, hogy megkeresik a helyi német, örmény, bolgár, görög, román, cigány stb. kisebbségi önkormányzatokat, hogy ők is aláírják a kisebbségvédelmi kezdeményezést (bár jobban örültem volna, ha ezt a magyarországi kisebbségek vagy éppen a számomra nem közömbös LMP kezdi el).
Mindenesetre a válaszom a címben feltett kérdésre, hogy nem tudom. Lehet az is, hogy csak azért van ennyire csendben mostanában mert épp kiszolgálja a jelen rendszert, vagy azért mert emberi erőforrás hiánnyal küzd. Én inkább utóbbira gondolnék (vagy szeretnék gondolni), de mivel nincs más infóm ezért most erre gondolok.
Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!