2018. ápr 08.

Együtt: Az LMP-sek szavazzanak Neményre?

írta: HÁZ
Együtt: Az LMP-sek szavazzanak Neményre?

Szerző: nemisvagyokhülyegyerek

Tök jó kezdeményezésnek tartottam a KOM-ot, 80-90%ban még most is. De így ahogy a jelenlegi ellenzék ezt elképzeli, hogy otthonról a fotelből a facebookon keresztül mondogatja az emberekenek, hogy kire szavazzanak az röhej, ezt nem lehet csinálni. Azaz lehet, de nincs értelme. Ez az a játék amikor egymás kerti virágaiból akarunk nagyobb csokrot készíteni a másiknál ahelyett, hogy kimennénk a rétre a vadvirágokért. Ja, hogy azért el kell menni és le kell hajolni?
 
A KOM megjelenését követően a bejáratott bázissal rendelkező parlamenti pártok kellett volna ugorjanak, hogy segítség a vidéki kampányt. Minél több embert megszólítani az utcán, aláírásgyűjtés, plakátozás matricázás közben az embereket, ne csak egy stand mellett várni, hogy odajöjjenek ha szimpatizálnak velünk.
 
Ehelyett azt láttuk, hogy az MSZP és a Jobbik másfél nap alatt befejezte a gyűjtést és a meleg szobában várta a fejleményeket. Az LMP-nek néhány nappal több kellett, a Fidesz-KDNP pedig a piac területén található bevezető folyosón (ahol amúgy nem lett volna szabad kampányolni) gyűjti a támogatói aláírásokat a kubatov listájára.
 
Az aláírás gyűjtés kezdetén amúgy mintha el sem indult volna a kampány alig vannak kint plakátok mármint a lámpaoszlopokon lógó fideszes jelöltöken és Szél Bernadetten valamint a jobbikos megszokott óriásplakátokon kívül. Esetleg még Kutyapártos matricák (az utolsó hetekben kb mindenki rákapcsolt és szétplakátolta a várost). A KOM sehol, és ez nem a KOM hanem a helyi ellenzék hibája. A KOM hibája, hogy méri azt az Együttes jelöltet, aki képes azt mondani, hogy az összefogás jegyében nem is gyűjtött aláírásokat, inkább nem indul. Ez bármennyire is nagyvonalúnak tünteti fel őket, de nem segít semmit sem. Csak arra jó, hogy megússza a munkát ami az 500 aláírás összegyűjtését jelentett.

Az MSZP március második felében kezdett rá a kampány keretében teleplakátolni a várost, amikor a Jobbikos Balassa a mérések alapján kijelentette, hogy Ő a legesélyesebb (vicces hogy ugyanerre hivatkozta magáról az MSZP-s Nemény). Szombathelyen a kamupártnak titulált Szegények pártja több embert szólított meg mint az Együtt, mivel előbbinek legalább kint voltak a plakátjai és néhány fizetett aktivistájával még lehetett is találkozni.
 
Szóval az Együttben hiába van ott Baranyi Krisztina, aki talán Ferencváros polgármestere lesz jövőre, a Németh Szilárdot seggre utasító Szabó Szabolcs, a sokak által teljesen leírt Juhász Péter, aki elismerendő nagyvonalúságról és áldozatkészségről tett tanúbizonyságot amikor beindította a visszalépési hullámot aminek következtében az LMP-s Csárdi Antal tényleg kihívója lehet Holliknak. De az a szombathelyi jelölt akinem szólított meg senkit sem, az maradjon csöndben és ne baszogassa az LMP szavazókat, hogy rajtuk múlik bármi is hogy ne a Hende nyerjen. Véletlenül sem az a baj, hogy Ő nem kampányolt? Ha kampányol és visszalép az hiteles lenne akkor most nem írnám ezt a bejegyzést éjszaka hanem pihennék, vagy dolgoznék. De így csak azt látom, hogy a választásokat követően fel sem merül majd benne, hogy hoppá lehet én is hibás voltam, hanem azt látja majd, hogy Ő "jól" szavazott de az LMP, a Kutyapárt a Momentum és természetesen a már csak háttérben, titkoltan büdösnácifasisztazsidógyűlölőcigánygettósító Jobbik miatt pedig nyert Hende.
 
Hát kérem szépen NEM! Én ezt most visszautasítom, én kampányoltam és nem a facebookon. Plakátoztam a kutyapártnak, de közben a Momentum az LMP de még a Jobbik félig leszakadt plakátját is visszaragasztottam, sőt még a KOMnak is, hogy megszólíthasson nagyobb eséllyel Facebookon kívülieket. Közben pedig elbizonytalanítottam Fidesz szavazó kisnyugdíjast azáltal, hogy új megvilágításba helyeztem a kormánypropagandát, megmosolyogtattam elutasító nyugdíjast aki végül elvette a szórólapot, megszólítottam matricával 16 éveseket akik nem akartak politikával foglalkozni, de végül csak el kezdtek beszélgetni a helyzetről.
 
Ha két harmadot nyer a Fidesz akkor az nem azt fogja jelenteni, hogy az MSZP-DK koordinációt bojkottálta az LMP és a JOBBIK, hanem azt, hogy a Facebookon keresztül nem lehet választást nyerni.
 
AZAZ: "Örök Élet! Ingyen Sör! Politikát a Kukába mostmár tényleg le kell menni Kétfarkú kutyába!"

Szólj hozzá

kampány politika választás Szombathely LMP Együt