Gyere Semjén Bakonyba!
Szerző: Papp-Felber Anita
Tavasszal, ahogy természetesnek hat a fiatal hajtás a gyümölcsfán, olyan természetes a fiatal kátyú is az utakon. Nem is nagyon van min csodálkozni, hiszen ez már hungaricum. Hiányolnánk, ha nem lenne, és csak ülnénk egyik farpofánkról a másikra a kocsiban, azon gondolkodva, hogy itt valami tényleg nem stimmel.
Nem vagyok szakértő, főleg nem az utak szakértője. Igaz, most kavicsból készülök kirakni egy kerti kis járdát, de biztosan körültekintő leszek.
Még januárban lefotóztam egy főutat, pontosabban a Bakonybél irányába tartó utat. Pápa irányából nem nagyon van más lehetőség ebbe a faluba eljutni, ami egy elég felkapott turisták által látogatott település lett. Az utolsó 10 kilóméteren a gyászreakciók minden fázisát átéltem.
- Tagadás és izoláció: „neee… ez de komoly! Mi ez? Ezt hogy? Ne már!
- Harag: a rohadt k… életbe! Szétszakad az autóm, kirázza a belemet. Felkelt a gyerek baaaa…meeeg!
- Alkudozás: Jó, nem vészes, itt kicsit jobb. Majd lecseng a fagyos szentek és megcsinálják.
- depresszió: Ennyi… majd ugyanaz lesz, mint tavaly. Jönnek, foltoznak és kuss.
- elfogadás
Az elfogadás helyett célba értem és úgy érzem azóta is megragadtam a 2. pontnál. Ezt tetőzte a javítási munka, hiszen befoltozták. Sem érzésre, sem látványban nem változott semmi. Azt gondolom, hogy ennél a kavics, a homok, a taposó akna, a tengervíz is jobb lenne.
Miért? Ki a felelős? Mit kell tenni, hogy az adómból elkészüljön egy járható út? Csak egyet szeretnék…. nem jön Semjén a Bakonyba is vadászni? A focipályán tud parkolni a helikopterrel. Szívesen körbe vezetem a golfommal a környéken.
Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!