Szerző: Horváth Zoltán

A választás után a komplett ellenzéki vezetőgárda levonult a színpadról (kivéve Gyurcsány Ferencet, de ő a neoliberalizmus örökké velünk élő lelkiismerete): volt, aki lemondott, kilépett, visszavonult. Aki nem, azt megverték, megszólták, elítélték, kizárták, ki akarták zárni. Utánuk csak az ördögszekereket fújja a szél az elnéptelenedett világvégi falucskában.

Aki maradt maximum a sebeit nyalogatja, és belátja, hogy Orbán Viktor ellen nincs mit tenni. Várni kell. Páran vannak, akik mégis mernek, tudnak a hogyan továbbról gondolkodni. Karácsony Gergely például azzal a még sohasem kipróbált innovációval állt elő, hogy a baloldalnak össze kellene fogni és egy pártszövetségben kellene indulnia az Európa Parlamenti választáson. 

Ezzel szemben Ungár Péter az egyedüli aktív ellenzéki politikus, aki már korábban is megpróbálta átgondolni azt, hogy mik lehetnek a vereség okai. A Népszavában május 16-án megjelent cikkében többek között a migrációs válságra adott felkészületlen és rossz választ, valamint  az ellenzéki, alternatív médiatér hiányát emeli ki:

Ameddig nincs egy alternatív közvetítő közeg, nincs egy alternatív észosztó osztály, addig ők értelmezik a politikát (a médiában is), ők lesznek hatással a közügyekre. A politika felelőssége és dolga ezzel szemben az, hogy ha más üzeneteket tart helyesnek és hasznosnak, akkor teremtse meg a feltételeit e tartalmak megjelenítésének.

Ez utóbbival kapcsolatban Ungár az elmúlt hónapokban folyamatosan lép előre. A Simicska-portfóliót (Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió, Heti Válasz) ugyan nem sikerült megszereznie, ám nekiállt egy sajátot építeni: többségi tulajdont szerzett az Azonnaliban, szerzett egy egri, egy szentgotthárdi portált, valamint indított egyet Szombathelyen, mindemellett működik még a Reflektor közéleti blogja is. (Ungár médiaépítéséről nemrég részletesebb összefoglalót is írtunk.)

Az okok feltárásának kísérlete és a médiaépítkezés után az LMP-s politikus pár napja ismét megjelentetett egy hosszabb írást arról, hogy a jelenlegi helyzetben mi lehet az ellenzék szerepe, merre érdemes továbblépni. Már a címben is jelzi (Fejezzük be a demokráciasiratást és a moralizálást!), hogy nem az eddig úton. Mára mindenki tudja, hogy a Fidesz-körül ki hogyan sinkófálja el a közpénzeket, hogy rossz az oktatás, az egészségügy, leépült a fékek és egyensúlyok rendszere. Mindezek ellenére választották meg Orbánt, így ezen ügyek folyamatos mantrázása gyakorlatilag semmit sem ér. Ungár megismétli, hogy a mingránsválsággal, valamint az azzal kapcsolatos kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban lefagyott az ellenzék, illetve kapkodva rossz válaszokat adott arra. Szerinte míg a Fidesz politizál, az ellenzék moralizál, és eléggé látványos, hogy melyik módszerrel lehet előbbre jutni. Az ellenzéknek ebben a helyzetben, valami teljesen váratlant kell húzni (a váratlan alatt itt most nem a balliberálisok csodafegyverét, az összefogás kell érteni). Ez pedig a mértékletesség. Szerinte ez az, ami ellen a Fidesznek nincs fegyvere, és amivel le lehet győzni. 

Az írásról beszámoló Index cikk már előrevetíti az LMP új irányát:

Ungár mostani írása azt jelzi, hogy teljesen új dologgal próbálkozik majd a párt a következő időszakban. 

Meglátjuk. Illetve azt is, hogy a mértékletességet zászlóra tűző politika mennyire lesz hatásos, az azonban biztos, hogy az Ungáréhoz hasonló átgondolt, jól végigelemzett írás ritka manapság egy ellenzéki politikustól. És amikor a 444.hu egy olyan címmel foglalja össze az országgyűlési képviselő ezen gondolatait, hogy

Miután a magyar állam éheztetni kezdte a külföldieket, Ungár Péter megírta, hogy nem szégyen migrációügyben egyetérteni a Fidesszel,

valóban elgondolkodik az ember, hogy Szakács Árpádnak és Orbán János Dénesnek lehetnek igazságai, amikor a ballibsi médiumokról és gondolkozókról értekeznek. És valljuk be, eléggé rémisztő egy platformra kerülni velük.