A közigazgatási létszámleépítésből fakadó bérreform hazugsága
Szerző: nemisvagyokhülyegyerek
Néhány éve léptem be a közigazgatásba. Annak pont az egyik olyan szegmensébe, ahol nem az egész napos f*szrázás a jellemző, hanem ténylegesen van munkavégzés. Másfélszázezer forintos bruttó fizetésért. Tulajdonképpen ebből a fizetésből fakad a közigazgatás legnagyobb problémája. Ugyan adható maximum 30%-os külön eltérítés, de ezek valahogy nem szivárognak le az átlag dolgozókhoz, nagy részük az osztályvezetőknél és egy két 8-10 éve dolgozó kollégánál landol. A béreket évek óta rendezik, idén azt találták ki, hogy kihirdetnek egy létszámstoppot majd októberig 10-15%-al csökkentik a létszámot és az így felszabaduló bérmennyiséggel emelik a béreket. Közben pedig nem lehet új embereket felvenni, nem lehet a határozott munkaidős szerződéssel rendelkezők munkaviszonyát meghosszabbítani.
Drasztikus lépés, de működni fog. Tanultak Lázár hibájából és nem konzultáltak. Egyszerűen csak kiadták, hogy ez van alkalmazkodjatok oldjátok meg. Nálunk például a végén lehet, hogy senkit sem kell majd elbocsátani a 10-15%-os leépítéshez, mivel a hírek miatt egyre másra mondanak fel a kollégák, mennek máshova dolgozni. Nem tudjuk, hogy lesz ellátva a feladat, de érezhetően a belső e-mailek száma megnőtt, hogy mindenki tudja adott esetben majd igazolni, hogy nem Ő a hibás a késedelmes munkáért. Azt is vizsgálja már a vezetőség, hogyan lehet megoldani, hogy egy-egy osztály besegítsen a másik munkájába. De mi lesz abban a minisztérium, ahol a vezetők 40%-os leépítést kell, hogy végrehajtsanak? VALÓSZÍNÜLEG SEMMI...
Mármint a kormányzati médiatúlsúly elfogja hallgatni az esetleges létszámstopból eredő problémákat. Gulyásék évekig hangoztatják, hogy mekkora leépítést hajtottak végre, két-három éven belül pedig szép lassan újra megközelíti a mai létszámot a kormányzati alkalmazottak száma vagy esetleg a munka egy jelentős része külsős haveri cégek kezébe kerül akik azt majd jó pénzért megcsinálják.
Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!