Szerző: Papp-Felber Anita

Mindig megdöbbenek azon, hogy a vezető hírek alatti kommentekben mennyi gyűlölet és rosszindulat van. Vagy közöny. Vagy undor. Vagy okoskodás. Itt le is írom gyorsan, hogy a napok óta terítéken levő szexuális zaklatásról írok, így akinek unalmas a téma, zárja be a cikket.

Nő vagyok, ennek minden előnyével és hátrányával. Megélem a nőiességem, szeretem, hogy a párom férfias és tartjuk is a szerepeket. Nem skandálom mindenhol, hogy milyen fontos az emancipáció, de a hímsovinizmus kifejezetten ingerel. Azt gondolom, hogy a nők nagy része rossz úton jár, rosszul bánik a nőiességével. (De kitől is tanulhatnának?) Viszont azt is gondolom, hogy azok a férfiak és nők, akik az eset kapcsán hasonló gondolatokat hangoztatnak, mint a rendőrség nagyon igényes: „tehetsz róla, tehetsz ellene” kampánya, azzal valami komolyan nincs rendben. Utánanéztem a szexuális zaklatás konkrét meghatározásának, és ezek után bátran kijelenthetem, hogy ilyesmit én is átéltem. Nem mentem rendőrségre, de tény, hogy ez messze nem ugyanaz a kategória, mint amin sokan átestek.

Azt kellene megérteni, hogy nincs két egyforma eset, mint ahogy nincs két egyforma személyiség sem. Tény, hogy vannak olyan nők, akik kihasználva a gyenge, vezető férfit, így próbálnak érvényesülni. Láttam. Tény, hogy vannak nagyszájúak, akik kacsintanak, megsímítanak, odamosolyognak, de ők nem gondolják komolyan. Játszanak, és igen….egyszer majd megégetik magukat. De vannak olyanok, akik ebből nem kérnek. Akik nem kacsintanak, nem akarnak így érvényesülni és berobog a délelőttjükbe egy kéz. Egy kéz, ami belenyúl a lelkébe.

Feltűnt nekünk az a megdöbbentő valóság, hogy gyerekek lesznek öngyilkosok az iskolai zaklatás miatt? Ja kérem, hogy az nem szexuális zaklatás. De zaklatás. Felakasztja magát egy gyerek, mert 1-est kapott az iskolában. Végig gondoltuk azt, hogy amikor a facebookon igen nagy arccal – vagy többnyire arc nélkül – izmos kommentekbe bocsátkozunk, hogy olvassa valaki? Valaki, akit valóban zaklattak. Aki ezt szégyelli az ilyen „felvilágosult” társadalom előtt, mert azt gondolja, hogy ő hibázott. Végigfut a fejünkben az a gondolat, hogy min megy keresztül egy valóban zaklatott, gyenge személyiség? Hogy neki milyen betegsége, élete van? Nem. És ne is hazudjunk magunknak. Soha nem gondolunk ebbe bele. Miben is különbözünk azoktól, akik hússal szórják meg a vegetáriánus kisfit az iskolában, mert ez vicces? Segítek: semmiben. Hogy mindezek után az elkövető és az áldozat szerepe felcserélődik….vagy egyesek szerint unalmas már a téma… talán a teljes apátia ami ilyenkor az eszembe jut. De hát ez van. Elmegyünk a halott mellett az utcán, végignézzük, ahogy egy férj halálra veri a feleségét, oda se figyelünk, ha végighúznak egy gyereket a földön, pórázon (friss hír). Gratulálok!

Ne maradj le semmiről! Köved blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!