2018. ápr 24.

Mi lesz a Momentummal?

írta: HÁZ
Mi lesz a Momentummal?

Lezajlott az országgyűlési választás. Az eredmények és az elmúlt időszak eseményeiből megpróbáljuk összerakni, hogy melyik párt mire számíthat az elkövetkezőkben. Az Együttel kezdtük, a Magyar Kétfarkú Kutyapárttal folytattuk. Most a Momentumon a sor.

 

A Momentum nagy pillanata a NOlimpia kampány és annak sikere volt. A szervezet, amely hirtelen lépett a fényre és úgy tudott győzni, hogy még a politikát követők sem tudtak előtte semmit róluk, berobbant. A siker azonban láthatóan őket érte a legváratlanabbul. Egyszerűen túl sokat és túl sokfélét vártak tőlük (a szituáció ismerős lehet az LMP-seknek), miközben saját maguk sem voltak pontosan tisztában azzal, hogy tulajdonképpen kik ők és mit is akarnak pontosan. 

Követhetetlenül álltak be további népszavazásai kezdeményezésekbe, vagy utasítottak el ilyeneket. Szakpolitikai kérdésekben nem hogy világos, de semmilyen álláspontot nem tudtak képviselni. A különböző kérdésekre adott sztenderd válaszuk az volt, hogy "ez szakmai kérdés, amelyre a szakembereknek kell válaszolniuk." Csakhogy szakemberek nincsenek önmagukban. Vannak baloldali gazdasági szakemberek és vannak konzervatív/liberális gazdaságpolitikát követők. Mindkét csoport tagjai szakmai tudásuk birtokában vannak, ám tökéletesen más válaszokat adnak a problémákra. A példa természetesen folytatható a szociális, az egészségügyi, az oktatási, kulturális, agrár stb. területen dolgozó szakértőkkel. Egy pártnak értékrenddel kell rendelkeznie, hogy az ideológiai mezőben el tudja magát helyezni és ehhez képest válassza ki azt a szakpolitikai megközelítést, amelyet képviselni kíván. A Momentum megijedt attól, hogy felvállalja önmagát. Talán attól féltek, hogy ha jobbra, vagy balra állnak, akkor elveszíthetnek szavazói szimpátiákat. Talán a tagságon belüli konfliktusokat kívánták ezzel megelőzni, arrébb tolni. 

Ha ki nem is mondták, az itt-ott megjelenő interjúkból, vagy akár a nemzetközi kapcsolatrendszerükből kikövetkeztethető, hogy egy teljes mértékben, kritikamentesen EU-barát, neoliberális formációról van szó. Ennek deklarálása azonban a mai napig késik. A liberális elvek az SZDSZ-nek köszönhetően végtelenül lejáratódtak Magyarországon, és bár a párt megszűnt, meghatározó alakjai még mindig a hazai közélet felkent lovagainak képzelik magukat. Lehet, hogy a Momentum tőlük, vagy tőlük is fél a titkolózással, hiszen az látható, hogy a régi pártokat teljes mértékben elutasítják. 

Csakhogy a semmitmondásnak meg lett a böjtje. A kampányidőszak már nem róluk szólt. Nem tudtak témát adni, nem váltak láthatóvá, így egy-egy politológus bár pedzegette a Parlamentbe jutás esélyét, egy kutató sem mérte őket az 5%-os sáv fölé. Az elért 175 229 szavazat nem túl sok, de nem is kevés. Az Országgyűlésbe jutáshoz nem volt elég 2018-ban, mindössze 3,06%-ot ért. Bár korábban a párt elnöke Fekete-Győr András azt nyilatkozta, hogy ha nem sikerül megugrani a küszöböt, akkor lemond a tisztségéről, ez április 8-a után nem történt meg.

momo.jpg

Folytatják, de mit és hogyan?

A választás után viszont elkezdtek özönleni a pártba a szimpatizánsok. Az eredmény úgy tűnik sokkalta a híveket és cselekedni akarnak. A több ezer párttagnak jelentkezőt azonban kezelni kell, amire kérdés, hogy felkészült-e a Momentum. Olyan szervezeti tapasztalatokra lenne szükségük, amelyekkel valószínűleg nem rendelkeznek. A belső konfliktusaikat még csak ezt követően fogják megharcolni. Az ideológia felvállalása sem odázható el túlságosan sokáig. A friss, cselekedni vágyó tagoknak feladatot kell adni, hogy ne lépjenek le pár hónapon belül. Óriási kérdés, hogy ezt hogyan lesz képes a Momentum Mozgalom megoldani? A párt körül ráadásul szemmel láthatóan nagyon fiatalok kezdtek el mozogni. Érezhető részük még középiskolás. Rájuk alapozni egyrészt biztató, hiszen négy év múlva ők már választásra érettek lesznek, másrészt nagyon rizikós, hiszen egyetemre mennek más városba, esetleg külföldre, és egy jó részük egészen biztosan nem itthon képzeli el tartósan a jövőjét.

Ráadásul, ahogy a Kutyáknál is, a Momentumnál is felmerül az LMP által kezdeményezett Új Pólushoz való viszony. Szél Bernadett már a választás előtt kávézni hívta Fekete-Győrt, az eredmény után pedig a középen álló szervezetekből felépítendő Új Pólushoz sorolta a Momentumot. Sőt, az LMP kísérletett arra, hogy saját listájára hívja a MOMO-t. Ha ezt akkor elfogadják, bár nem nyernek az 1% feletti eredmény után állami támogatást, ám együtt minden bizonnyal 10% feletti eredményt érnek el (ne feledjük, hogy egy ilyen összeállás plusz szavazókat is generálhatott volna, egy Medián mérés szerint ez akár 16% is lehetett volna, amivel nem csak az MSZP-t iskolázzák le, de szorosan a Jobbik nyomába kerülnek). A Momentumnak egy jó alkuval 3 vagy akár több képviselője is bekerülhetett volna a Parlamentbe az LMP-vel szövetkezve. Az elszalasztott lehetőséget vagy bánják már, vagy bíznak egy önálló megerősödésben. Az Új Pólus az elkövetkezőkben körvonalazódhat, ám arra nagyobb esély van, hogy a Momentum lélekben már az Európa Parlamenti választásra készül, ahova a csillagok kicsit jobb állása szerint akár saját képviselőt is küldhetnek (az ideológiai önmeghatározást ekkor már nem fogják megúszni, hiszen a hatékony munkavégzés miatt valamelyik frakcióba be kell ülniük).

fekete_gyor_szel_focuspoint_926x504.jpg

LMP-Momentum: együtt akár 16%-ot is elérhettek volna

Nagy kérdés, hogy a lendületük kitart-e a másfél év múlva esedékes önkormányzati választásokig is? És ha igen, akkor ott mire jutnak. Vidéki jelöltjeik most zömében Budapestről ejtőernyőzött indulók voltak, akik a gyűjtés után nem is kampányoltak már a körzetben tovább. A sikeres önkormányzati szerepléshez pedig egy igen erős vidéki hálózatra is szükségük lenne, ráadásul nehezített terepen, hiszen soknak látszik az indulni kívánó szervezet, de kevés az önkormányzati listás hely. Az Új Pólus koncepció az önkormányzati választásokon élesedhet igazán, ahol a középen álló kisebb szervezeteknek nem szabad egymást kioltani, hanem éppen erősíteniük kellene a másikat, és egy jó közös eredménnyel átvenni a szerepet az ellenzéki oldalon. Ebben a Momentumnak is kulcsszerepe lehet.

 

Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!

Szólj hozzá

LMP Momentum Szél Bernadett Új Pólus Fekete-Győr András