2017. aug 18.

Ez a nyár nem a Momentum nagy pillanata

írta: HÁZ
Ez a nyár nem a Momentum nagy pillanata

Fogy a levegő a Momentum körül. Miközben a valóban sikeres NOlimpia kampány után megerősödve szerettek volna ráfordulni az őszre, a nyár tragikusnak néz ki a fiatal párt számára.

Egyre inkább érződnek a belső konfliktusok, amik elkerülhetetlenek egy magát nyíltan sehova sem pozicionáló, így sokaknak szimpatikus, ám valójában mélyen neoliberális szervezetben. A nyár során a Momentum több elnökségi tagja is lemondott, ami az álmos könyvek szerint nem jó ómen. 

momentum-1.png

Kép forrása: http://www.logware.com

Bár jól akartak kijönni az Ungár Péteres történetből, ám nagyon nem sikerült ez sem. Nem csak azért mert bizonyítékok nélkül állítják, hogy az LMP elnökségi tagja az Momentum által szervezett Nyitás fesztiválon zaklatott két embert (erről írtunk részletesebben ITT), de azért is alelnökük, Soproni Tamás ballibsi álértelmiségi pöcsözött egy jót, mert úgy látszik, hogy az ügy kapcsán a többség nem mellettük foglalt állást. 

Egy most megjelent interjúban Soproni amúgy baloldalinak vallja magát, így valószínűleg nem a balosokkal, inkább a liberálisokkal van a baja. Akkor viszont kevéssé érthető, hogy 2014-ben miért volt az Együtt képviselőjelöltje, illetve szólni kéne neki, hogy a mostani pártja még szélsőségesebben liberális, mint Bajnai Gordon egykori pártja. Raskó György, a Momentum egyik eltitkolni kívánt oligarchája támogatója épp most adott erre gyönyörű szép bizonyítékot, amire cikkében Pogátsa Zoltán baloldali közgazdász hívta fel a figyelmet. A Momentumos milliomos azt tette szóvá, hogy az LMP kiperelte a kormány multikkal kötött stratégiai megállapodásait. A Momentum háttérembere és a Fidesz gazdaságpolitikája tehát szépen összeér, ha a nagytőke mellett kell kiállni. 

20140731rasko-gyorgy-budapest.jpg

Raskó György, a Momentum eltitkolt milliomos támogatója. Kép forrása: origo.hu

Ugyanez a neoliberális felfogás köszön vissza a pártelnök, Fekete-Győr András kulturális politikai felfogásában: a kultúra támogatását piaci alapon, "privát mecenatúra bevonásával" képzeli el. Erre még Kóka János is elégedetten csettintene. Ezentúl azonban nem sok minden elképzelése van az elnöknek a szakterületről. Az Artportál.hu hosszú cikkben sorolja Fekete-Győr inkompetenciáját a területhez. Momentum úgy kér tehát választópolgári felhatalmazást jövőre, hogy elképzelése sincs szakpolitikai területen. 

Azt, hogy mekkora lesz ez a felhatalmazás persze jelenleg nem tudhatjuk. A "ballibsi álértelmiségi pöcsök" úgy tűnik, hogy egyre nagyobb arányban fordulnak el tőlük. A Magyar Narancs online-on (amelynek nyomtatott verziójában a Momentum fél év alatt négyszer is címlapot kapott) Janisch Attila filmrendező teszi fel a kérdést, hogy Kell-e nekünk Momentum? Válasza a nem felé hajlik. A nemrég még szimpatizáns cikkíró a pár nappal ezelőtt megjelent cikkben ezt írja: "úgy látom, hogy a Momentum csak rövid távra tervez, politikai látványpékséget csinál."

A Momentum nyári teljesítménye leginkább kiábrándító, pedig még van pár hét az augusztusból. Kár értük, mert a NOlimpia után bíztunk benne, hogy egy új erő formálódik, ami végre felülemelkedik a jelenlegi politikai mocsáron. Most úgy tűnik, hogy ez nekik nem sikerül.

giphy.gif

Kép forrása: giphy.com

Szólj hozzá

politika közélet kultúra kormány LMP Momentum Pogátsa Zoltán Janisch Attila Raskó György Ungár Péter Fekete-Győr András Soproni Tamás