Péter, beszélgessünk!
Juhász Péter meglehetősen durci lett, mert egy másik párt el merészel kíván indulni abban a körzetben, amiben saját véleménye szerint ő lenne hivatott legyőzni Rogán Antalt.
Történt, hogy a Momentum bemutatta jelöltjeit. Mind a 106-ot. Igaz, hogy vannak körülöttük furcsaságok, de ezt most hagyjuk is. A párt elnöke Fekete-Győr András a budapesti V. kerületben kíván indulni. Erre pöccent be az Együtt elnök, Juhász, hiszen azt a körzetet már ő korábban is lestipi-stoppolta, így teljesen egyértelmű, hogy más ott már nem indulhat. Annyira begurult, hogy még egy ilyen kép posztolására is képes volt:
A helyzet a következő: a magukat a demokrácia felkent lovagjainak gondoló ellenzékiek egyszerűen nem bírják elviselni, hogy vannak pártok, akik meg kívánják még mérettetni magukat a választásokon. Pedig a politikai sokszínűség, a pluralizmus erősíti a demokráciát, nem az, ha az ellenzék összefog, koordinál, visszalép, sakkozik, matekozik. Ezeket a köröket futották már 2011-2012 óta az LMP-vel szemben. Most úgy látszik ezek a körök futnak a Momentummal szemben.
A demokratáknak az lenne a dolga, hogy kitermeljenek magukból egy karizmatikus vezetőt, hogy olyan jövőképet vázoljanak a választóknak, amiben lehet, sőt érdemes is hinni. Mivel erre láthatólag nem képesek, így magukat kiáltják ki az egyedüli demokratának, miközben rendkívül arrogánsan és antidemokratikusan senki mást nem kívánnak megtűrni maguk mellett.
A Fideszt mindenféle ellenzéki csűrés-csavarás nélkül el tudná egy ellenzéki párt is gyepálni. Annyi a trükk, hogy jobbanak kell lenni nála. Juhász Péternek az a rossz hírünk van, hogy nem Fekete-Győr "körzetében" való indulása, vagy nem indulása befolyásolja az ő választási eredményeit. Egyszerűen jobbnak kell lennie Rogánnál és kész. Nem egymással kell ehhez beszélgetni, hanem a választókkal! Nem egymás mögé kellene beállni ehhez, hanem végre a szavazók valós érdekeinek megfelelően politizálni!
Ne maradj le semmiről! Kövesd blogunkat és Facebook-oldalunkat (ITT), hogy mindig lásd, mit gondolunk a világról!