2017. sze 19.

Az egyetlen férfi a Parlamentben!

írta: HÁZ
Az egyetlen férfi a Parlamentben!

A választásokra ráforduló őszi ülésszak első napján Orbán Viktor Vona Gábort nőkhöz hasonlította (egészen pontosan azt mondta, hogy a kormányzáshoz komolyabb eszköz kell, mint egy szemöldökcsipesz, ismét élesítve ezzel a Habony-művek kitalált rágalmazását a Jobbik elnök homoszexualitásáról), Kósa Lujza Lajos leköszönő Fidesz frakcióvezető, leendő kampányügyi miniszter pedig férfi keresztnévvel illette, lebertalanozta Szél Bernadettet.

d_noe20140206014.jpg

Szél Bernadett szirénázós akciója 2014-ben

A helyzet úgy áll, hogy ez utóbbi, bár valószínűleg véletlen nyelvbotlásvolt, valamit mégis eltalált. Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje ugyanis valóban az Orbán-rendszer leghangosabb, legharciasabb ellenzője. Ráttermetségével az országházban ülő férfiak zömét maga mögé utasítja. 

Kéthly Annáról, a Horthy-korszak szociáldemokrata ellenzékének egyik vezéralakjáról tartja a korabeli mondás, hogy "Egyetlen férfi van a palamentben - az is nő". A mai Parlament Kéthly Annája egyértelműen Szél Bernadett, akit nyilván faragatlanság férfiakhoz hasonlítani, hiszen ellenzéki pártvezértársaival szemben (Botka, Molnár, Vona, Gyurcsány stb.) valóban karakán, akinek most hétfői felszólalásáról, még a köztudottan Fideszes Nézőpont köztudottan Fideszes vetője (Márz Ágoston Sámuel) is elismerően nyilatkozik a köztudottan Fidesz propaganda oldallá silányított Origon

szel_kethly.jpg

Szél Bernadett Kéthly Anna emléktáblája előtt

 

Így aki tényleg férfiaktól elvárt kiállást keres ma a Parlamentben az Szél Bernadett szavaira figyeljen (még ha nem is Bertalan)!

Szólj hozzá